SZABADKA – Összesen több mint nyolc kilométernyi vezetéket épített ki az idén a Szabadkai Gázművek. Ebből több mint öt kilométernyi szakasz Palicson valósult meg. Az ígéretek szerint néhány éven belül a gázhálózat terén elérik Szabadka teljes lefedettségét.

Harminc éve vár arra a palicsi Tót házaspár, hogy környékükre is elérjen a gázhálózat. Amint meghallották, hogy idén eljött a lehetőség, elsőként jelezték a helyi vállalatban, hogy élnének vele, és szeretnének a hálózatra csatlakozni.
Tót András, Palics: Aki már régóta használja a gázt, tudja, hogy mivel jár. Jóval, csak jobbal. És az árban semmivel sem drágább a gáz, mint a kemény tüzelő, sőt, majdnem drágább a kemény tüzelő, mint a gáz. Ezek az előnyök, meg könnyebb is lesz, mi is idősödünk, nem kell szaladgálni a pincébe, kazánt pucolni, hamut hordani.
A Szabadkai Gázművek az idén több mint 11 millió dinárt ruházott be a hálózat bővítésébe, ennek köszönhetően pedig 420 új fogyasztó élhet a lehetőséggel, hogy csatlakozzon a rendszerhez.
Ződi Ildikó, a Szabadkai Gázművek igazgatója: A beruházás értéke Palicson 5 millió 300 ezer dinár, viszont egész Szabadka területén 11 millió 170 ezer dinár a bekötések értéke. Amit még tudni kell, hogy Szabadka városban 649 kilométer gázhálózat van vezetékekkel együtt.
Az első vezetékeket harminc évvel ezelőtt fektették le Szabadkán. Kern Imre, Szabadka polgármester-helyettese kiemelte, hogy a gázzal való fűtés nemcsak kényelmes, hanem az egyik leghatékonyabb és környezetkímélő módszer is.
Kern Imre, szabadkai polgármester-helyettes: Jelen pillanatban összesen 11 ezer fogyasztója van a gázműveknek. Ebből 10 ezer a magánfogyasztó, 1000 pedig a vállalatok, illetve az üzemi fogyasztók.
Kern Imre kiemelte, a tendencia az, hogy évente mintegy két kilométernyi hálózat épül, ami azt jelenti, hogy néhány éven belül elérik Szabadka és a külvárosi települések, Palics, Nagyradanovác és Kelebia teljes lefedettségét.